Az ecetmuslica vagy más néven gyümölcslégy a hétköznapi életben kevésbé népszerű, mint a tudomány világában, de a bosszantó kis rovarok ellen is létezik hatékony védekezés.

Alig van élőlény a világon, amelyről többet tudunk, mint a gyümölcslégyről (Drosophila melanogaster). Az apró (2-4 mm-es) légy faj a genetikusok és a fejlődésbiológusok kísérleteinek egyik leggyakoribb szereplője, jelentőségét mutatja, hogy az ecetmuslicákkal végzett kutatásokat eddig nyolc Nobel-díjjal honorálták.

Az ecetmuslica tudományos népszerűsége többek között azzal magyarázható, hogy csupán négy pár kromoszómája van, egyszerűen vizsgálható, könnyen tartható, és rendkívül gyorsan szaporodik. Életciklusa ideális körülmények között nagyjából 50 nap alatt lezajlik.

Az ecetmuslica az emberre egyáltalán nem veszélyes, nem terjeszt semmilyen betegséget. A rothadást sem a muslicák idézik elő, ők eleve a túlérett, rothadó zöldséget és gyümölcsöt kedvelik, amelynek a szagát messziről megérzik. Ez persze kevés ahhoz, hogy a szívünkbe zárjuk őket, hiszen – főként nagy tömegben – rendkívül zavaró lehet a jelenlétük. Az ecetmuslicákat ráadásul szinte lehetetlen elkapni, hiszen rendkívül ügyes manőverezők, másodpercenként több, mint 200 szárnycsapásra képesek, egy 90 fokos fordulathoz pedig 5 század másodperc is elegendő számukra.

A legjobban tesszük tehát, ha minél kevesebb esélyt adunk nekik arra, hogy megtelepedjenek nálunk: nem hagyjuk szabadon a zöldséget, gyümölcsöt, szárazon tartjuk a konyhai felületeket és megszűntetjük a nyílászárók melletti repedéseket. Ha pedig mégis megjelentek, akkor a leghatékonyabb védekezés ellenük az irtószermentes BIOSTOP gyümölcslégycsapda, amely természetes eredetű csalogatóanyagai segítségével hatásosan befogja a gyümölcslegyeket, akár 3–5 héten át.